Hades

Születési hely és idő. ✎ Olümposz Kor. ✎ Ha én azt elmondanám... Foglalkozás. ✎ Az Alvilág ura, hittérítő, ügyeletes kaszás, bla bla bla. Szexuális orientáció ✎  Öööö... Szociális állapot ✎ Mindenkit megkapok, akit akarok. Csoport. ✎ Gods.

Spoiler:

→ YESTERDAY I DIED, TOMORROW'S BLEEDING



Ha annyi elég, hogy elárulom a nevemet – akkor nincs is mit mesélnem.
Hades vagyok, az Alvilág teljes és megkoronázott királya, csipetnyi cinizmussal, és tökéletes humorral, amit nem sokan szoktak értékelni az alkalmazottaim közül.
Igazából Kerberosz is elmenekül, ha vicceket kezdek mesélni.
Fogalmad sincs, milyen unalmas egész nap, látástól Mikulásig ott ülni egy ebonitból készült trónuson, és ráadásul fogalmam sincs arról, mi folyik Gyöngyösön. Igazából nem is érdekel.
Néhanapján levetődik hozzám egy bátor – és egyben meglehetősen idióta – utazó, hogy beszélhessen az elhunyt anyóssal – nem megmondtam? Ostoba – a napi történésekről. Csodálkozik az ember azon, hogy szinte sosem szórakozom egy egészségeset? Persze, vannak kis segédeim, akik folyton tájékoztatnak emberfrontról, de… az nem ugyanaz!
Képzelj csak el egy világot. A birodalmam körül maga a Sztüx folyó csordogál, irdatlanul és kegyetlenül, és ha megmártózol benne, a lelked kiszakad a helyéről. Örökre elkárhozol, és minden emberi valód az én kezembe kerül, hogy tovább vándorolhasson az otthonomba, a királyságomba, és az idők végezetéig ott keringhessen, az unalomtól, a bájos monotóniától ásítozva, sóhajtozva, nyögdécselve.
Ha meghalsz, örök magány és kárhozat vár rád, s nem törhetsz ki belőle, bármennyire is hangoztatják ezt az ősi legendák.
Emlékszel Héraklészra? Megpróbálta a lehetetlent. És mi történt? Elveszítette a lelkét. Megöregedett. Meghalt. Elsorvadt. Te is erre a sorsra akarsz jutni? Nem, igaz? Nem is ajánlom. Bár… ezzel csak én nyernék meg egy szuper üzletet.
Amikor még az Olümposzon éltem, a testvéreim, Zeusz és Poszeidón… sosem szerettek. Nem mintha kevesebb lennék ezáltal, de tudod, hogy működik ez. Az istenek is testvérek valahol, nem? Szükségük van a szeretetre ahhoz, hogy élhessenek, hogy viszont szerethessenek és érezhessenek. Sosem éreztem azt a mérhetetlen készséget arra, hogy feláldozzam magam értük. Ha előttem kínozták volna meg őket, azt hiszem, fapofával néztem volna végig azt, ahogy az életükért vívnak haláltusát, és kínjukban sikítoznak. Nem kívánom azt, hogy ez megtörténjen velük… nem is fogom. Közömbös vagyok irántuk, és soha nem is fogok olyat érezni, ami szeretetként definiálható.
Én vagyok a megtestesült hidegség, a könyörtelen visszautasítás, és a lehetetlen kegyetlenség. Az Alvilág ura vagyok, Perszephoné férjura, aki pusztán szánalomból engedte el azt a nőt, amiért Démétér feldúlta a földek egészségét, és a termés odalett.
Zeusz kényszerített arra, hogy elengedjem a nejemet, aki idő közben állítólag megkedvelt… bár ez igazából nem lényeges. Soha nem lesz már ugyanaz a házasságunk! Három gyerek után kicsit már ellaposodik az élet, nem? Szerintem is.
Haragszom Héraklészra. Az önjelölt kis hős, aki piperkőc módon lelátogatott a birodalmamba, és képes volt minden őrszemet megölni azért, hogy kiláncolhassa Kerberoszt, a rettenthetetlen kutyát, aki azóta is pórázfóbiás. Komolyan, nem tudom elvinni sétálni, mert nyüszítve elmenekül, ha meglátja a kezemben a pórázt. Mintha tüzes sósavval vontam volna be a bőrt. Szörnyű egy állat. Nemcsak borotválni nehéz, de még etetni is. Rengeteg lelket megeszik, az éjszaka kellős közepén felkel a semmiért ugatni, és ha megilletem a sarum talpával, még neki áll feljebb, és belemar a csuklómba.
Tessék csak megnézni! Kész dombormű már a kezem. Kék-zöld foltok, szép forradások, gyulladt sebek. Nem mondom, hogy fájnak, de komolyan… ha egy Kerberosz-méretű pokoldög a lábadba vágja a fogait, te sem viseled el gyengéden férfias sikítás nélkül.
Perszephoné nagyon sokáig nem viselte el a kutyát, de én makacsul ragaszkodtam hozzá. Szörnyű, nem? Hajjaj!
Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
Ha bekukkantasz az Alvilágomba, már kicsit beljebb is jöhetnél az ajtón. Úgy-úgy! Ügyes vagy. És most közlöm a feltételeimet.
Nem nyúlhatsz semmihez… mondom, NEM NYÚLHATSZ SEMMIHEZ. Az a váza drága volt. Ha eltöröd, eltörik a gerinced is… szóltam.
Sokan megpróbálták már a lehetetlent. A holtakkal való kommunikálás némi, egészen csekély következményt von maga után, főleg, ha egy olyan ember akar beszélgetni az elhunyttal, aki nem érdemes rá.
Odüsszeusz egy gyarló halandó volt, akiről ugyan ódákat zengtek, de civilben egy tajparaszt volt. Köpködött, idegen nőket dugott koponyaszámra, míg bírta a pénztárca, és hiába állt ellen a szirének megtévesztő dalának, csupán azt bizonyította, hogy gyenge jellem.
A monda szerint viasszal tömte el a hallójáratait, hogy a csábító hangok ne juthassanak el a tudatáig.
Aki igazán tiszta, jó ember, az segítség nélkül áll ellen a rossznak. Vagy éppen a jónak.
Menjünk bele ismét a birodalmamba!
Az Alvilág az átkozott lelkeké. A Sztüx folyó az övéké, ahol keringenek, bűzös vize elemészti rothadó húsukat, s végül nem láthatsz már mást, csupán fehéren izzó csontjaikat, szemgödrükben ülő bíbor rubinjaikat, melyek egykoron szemekként szolgáltak. Ha rád ásítanak, meghallhatod gyászos dalaikat; hallhatod életük unalmas történetét, és végül azon kapod magad, hogy beszippantott magába a folyó csodálatos sodrása. Belecsobbansz – először mélyen elmerülsz – az áramlat felkap – felfekszel a víz felszínére – minden ízedben reszketsz – könyörögsz – meghalsz.
Nincs kímélet.
A puszta feketesége, a síkság monoton hangjai elkínoznak, a sóhajtó, sikoltó lelkek neszei pedig elemi erővel verődnek vissza kilométerekre húzódó falaimról, hogy az Örök Időkig ott keringjenek, akár a lelkek a folyóban.
Ha kutyacsaholást hallasz, vérszomjas morgást, ideje menekülnöd. Kerberoszt küldtem utánad. Menekülj. Menekülj. Menekülj.
Hangom iszonytató károgása a tudatodba váj, a füledbe fészkeli magát, s mikor lehunyod szemeidet, szemhéjaid mögött az én izzó, parázslóan zöld tekintetemet látod, fénylő, mégis fekete mosolyomat, és onnan tudhatod, hogy számodra ütött az utolsó óra.
Hades eljött érted.