Annabeth Chase

**Annabeth Chase** Vas. Szept. 08 2013, 13:27

© credit
« CHASE, ANNABETH »

❝ Knowledge isn't always good for you. ❞

Születési hely és idő. ✎ San Francisco, 1996. február 12. Kor. ✎ 17. Foglalkozás. ✎ diák (leendőbeli világhírű építész). Szexuális orientáció ✎ hetero. Szociális állapot ✎ középosztály. Csoport. ✎ Spawn of Athena.

Spoiler:

→ YESTERDAY I DIED, TOMORROW'S BLEEDING

Hét óra van. Ezt még ébresztőóra nélkül is simán meg tudnám állapítani, mert minden nap, pontban ilyenkor az Apolló bungaló lakói szokásos körsétájukat - vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor repülésüket - teszik meg a tábort védő határvonalakon belül. El sem tudom képzelni, miképp fogják fel az emberek ezeket a pegazusokat, amikor egy-egy repülő ablakából kipillantanak. Addig még oké, hogy a tábort valamiféle nemzeti parknak képzelik, na de ezeket?!
Még egy utolsót nyújtózkodtam az ágyamban, majd leugrottam az emeletes fekvőhely tetejéről és az ablakokon elhelyezkedő függönyöket széthúztam. Valakik még visszaaludtak, de olyanok is akadtak a féltestvéreim közül, akik megdobáltak párnákkal. Szinte minden reggel ugyanez megy, de ha korábban kidob magából az ágy, akkor nem csak vánkosokat hajítanak felém.
Előkotortam a szekrényemből egy felsőt és egy rövidnadrágot, majd a piperecuccaimmal együtt bevonultam a fürdőszobába. A korán kelésnek az a legjobb előnye, hogy nem kell sorba állnom azért, hogy el tudjam végezni a szokásos teendőimet. Amikor lepakoltam a kezemből a holmijaimat rögvest magamra kaptam a ruhákat. Kifésültem a hajamat - ami minden reggel szénaboglyává válik - s fekete szemceruzával, illetve spirállal halványan kiemeltem a szemeimet. Nem úgy, mint Thalia, aki úgy öltözik, akárcsak a 70'-es évekbeli punkosok és nem spórolja a festékeket. Még egyszer utoljára megnéztem magam a mosdó fölötti tükörben, végül pedig a cuccaimmal a kezemben kimentem az előtérbe. Visszapakoltam őket a helyükre és kimentem a teraszunkra.

Pár félistenen kívül a többiek még mindig az igazak álmát aludták. Ezt az is alátámasztja, hogy mikor elmentem egy-egy nyitva felejtett ablak mellett, horkolás csapta meg a fülemet. Talán nekem is vissza kellett volna még feküdnöm legalább fél órára, csak az a helyzet, akkor sokkalta álmosabb lennék. Egyébként, ha úgy vesszük, én bármikor el tudok szundítani egy fa tövében anélkül, hogy észrevennének, mert a kedvenc láthatatlanná tévő sapkám mindig segít az ilyesmikben.
Végig futott az agyamon, hogy akkor egyedül mihez is kezdhetek, végül pedig úgy döntöttem, inkább az Apolló bungaló lakóihoz hasonlóan én is kiválasztok magamnak egy pegazust. Egy ló hátán rendkívül gyorsan telnek a percek, hát még ha az a paripa tud repülni is...
A lovak istállóihoz sebesen szedtem a lábaimat. Féltem, hogy a többi félisten már elkapkodta előlem az összes állatot, de megkönnyebbülésemre, amikor beértem még pár állat vígan ette az eléjük pakolt répát és almát. Gyorsan észbe kaptam, hogy nem csak én vagyok az egyedüli, aki ki szeretni kapcsolódni. Háttal szemben állt nekem. Már kezdtem azt hinni, csak egy zöldfülű a Hermész bungalóból, amikor megláttam az alkarján Poszeidón jelét. És mivel a tenger istenének köztudottan csak egy gyermeke van, így ő csak Percy lehetett.
- Hey, Hínáragyú! - mindig is jó voltam abban, hogy frappáns neveket találjak ki a félistenekre/emberekre, de erre voltam a legbüszkébb. Nagyon illik Percyre ez a megnevezés tekintettel arra, mennyire is vonzódik a vízhez.
Bal kezemet csípőmre helyeztem és egy ártatlan mosoly jelent meg arcomon. Jobban megnéztem a szőrös jószágokat miközben az jutott az eszembe, hogy talán kihívhatnám egy lovagló versenyre. Jó, talán nem lenne olyan sok esélyem Poszeidón fiával szemben, ha azt is figyelembe vesszük, ki alkotta meg őket. Na, és, ha be tud férkőzni az elméjükbe?! Már nem egy pegazuson ültem, szóval ez sem lesz túl veszélyes. De végtére is, nem olyan fából faragtak, hogy holmi történetek eltántorítsanak egy megmérettetéstől.

- Mond csak, lenne kedved lóháton versenyezni velem? - Pár méterrel közelebb léptem hozzá olyannyira, hogy csak két lépés legyen köztünk. Szemöldökömet felhúztam, ajkaim immáron féloldalas mosolyt formáltak és karba tett kézzel fürkésztem vakítóan kék szemeit.