It's my element. Annabeth & Percy

Nem akartam tovább húzni az időt, itt volt az ideje annak, hogy megtudja és kiderüljön, hogy mit is érez. Nem ellenkezett , hagyta magát nekem és ezt nem tette volna meg csak úgy. Például Grovernek már eltörte volna a kezét, ha így nyúlt volna hozzá, mint Én, de ellenem nem tett semmit. Nem tudtam, hogy meddig mehetek el, nem akartam itt helyben magamévá tenni, hiszen nem tudhatom, hogy én lennék-e neki az első meg egyébként is.
Figyeltem, ahogyan az arcán megjelentek a rózsaszínes árnyalatok. Zavarbaejtettem. Vajon ezt eddigis csinálta és én voltam a figyelmetlen, vagy most sikerült csak ilyen dolgokat kiváltanom belőle.
Finoman értem hozzá odalent. Sejtettem, hogy most még nem fogja hagyni nekem, de gondoltam próba szerencse és ennyit megér nekem a dolog. Szívesen veszíteném el vele a szüzességemet és teljesen igaza volt abban, hogy nem ez a megfelelő helyzet, bár én éppen a vízben éreztem magamat leginkább elememben, még akkor is ha ez másoknak furcsa. Nem vártam el, hogy Ő itt helyben nekemessen, csak gondoltam játszunk egy kicsit egymással, hamár így sikerült kivonulnunk a civilizációból, bár közel sem annyira , mint amennyire szerettem volna.
Viszonoztam a csókját, majd amikor elváltak egymástól ajkaink és megszólalt először furcsán néztem rá. Nem értettem, hogy ezért miért kell bocsánatot kérnie.
Halkan felnevettem. A csónakázók felé pillantottam éppen próbálták egymást belökni a vízbe. Az egyik kilökte a másikat a hajóból majd diadalittasan felnevetett. Kiemeltem az egyik kezemet a vízből és a csónak felé tartottam. Egy pillanatra lehunytam a szememet és hallottam a sikoltozást majd a csobbanást. Kinyitottam a szememet és egy elégedett vigyor jelent meg az arcomon.
Annabeth-re pillantottam.
-Kivárom..-mondtam miközben félkézzel végigsimítottam az arcát. Nem hajtottak minket sehova és csak most tisztázódott bennünk, hogy a másik viszonozza az érzéseinket, csak bennem azért egy kamasz is tombolt, aki nem éppen a várakozások embere, de hajlandó a megértésre mert most megéri.
Olyan tempóban fogunk haladni, hogy Beth-nek is kényelmes legyen és akkor nem lehet baj. Úgyis a tudtomra fogja adni ha már akarja.
Finoman megcsókoltam miközben egy örvénnyel a mélybe rántottam magunkat és a part felé kisodródtunk.
Ott elengedtem őt, mert gondoltam, hogy nem akarja, hogy az ölemben vigyem ki.
Miközben kifelé sétáltunk finoman egymásba csúsztattam ujjainkat.

Don’t wait.
The time will never be just right.
•  •  •

Talán kezdte magát kényelmetlenül érezni ölelésemben vagy talán kicsit nehéz lehettem neki, mert valamivel feljebb tolt. Fejem immáron magasabban volt az övénél, s kicsit le kellett hajtanom a fejem, hogy szembe tudjak vele nézni.
Levegő után kapkodtam, amikor gyengéden megpuszilt a szám sarkánál, s beleremegtem a tudatba, hogy jobban bírja a hozzám hasonlókat, mintsem a próbababákat. Jóbban kedvel engem, mint őket! Ah, ez már haladás, nem igaz? Végül is, fél órája bármit megtettem volna azért, hogy ezt az egyetlen szót viszont halljam  tőle. Elmentem volna az Olümposzra meg vissza, lementem volna az Alvilág kénköves bugyraiba, s fenéken billentettem volna Hádészt, a kutyájával egyetemben, ha éppen ezt kívánta volna a kedve ezért a pár szócskáért cserébe.

Mosolyogtam. Szemeimet lesütöttem, amikor, nos, amikor a bikinis testemre utalt. Vér szökött az arcomba, s most az egyszer halkan szitkozódtam magamban, amiért ilyen pirulós fajta vagyok - természetesen csak akkor vagyok hajlamos az ilyesmire, amikor azzal a személlyel vagyok, aki ilyen hatást gyakorol rám.
- Köszi! - Rebegtem el két mosoly közt, olyan halkan, hogy talán meg sem hallotta. Igazából nem is tudom, mit felelhettem volna erre. Boldog voltam. Oh, hát persze, hogy boldog voltam, hisz erre a pillanatra vártam már oly rég óta.

Lejjebb engedett, mikor végérvényesen a tudtom adta - immáron a teste -, hogy pontosan milyen hatással vagyok én őrá. Majd alig telt bele pár másodpercbe, s óvatosan megsimította a legérzékenyebb pontomat a testemen.
Akartam. Oh, de még mennyire, hogy akartam, de nekem túl gyors ez az egész. Csak az előbb tudtam meg, mit is érez pontosan irántam, én pedig közel sem vagyok az a fajta, aki mindent elkapkodna. Az ilyesfajta dolgok olyanok, amiket nem szabad elhamarkodni; kihathat az egész barátságunkra, így egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit várnunk kellene ezzel a dologgal. Igaz, az ismerkedési fázison már rég túl vagyunk, úgyhogy...
Nem tartom magam olyan nőnek, aki kelleti magát. Jó, talán egy kicsit, de mégsem olyannyira, mint azok a cafkák benn, New York esti utcáin, akik csak egy rövid kaland erejéig bújnak az ágyba a kiéhezett férfiakkal, mert vagy olyan elfuseráltak, hogy képtelenek maguknak egy értelmes nőt szerezni, vagy az asszony olyan elfásult, hogy már nem lehet vele egy jót szeretkezni.
Combjaimat lejjebb engedtem, de még mindig nem szabadultam öleléséből. Nem akartam, hogy azt higgye, nem érdekel, de azt sem, hogy azt feltételezze rólam, hogy ha valaki édes szavakat suttog a fülembe, azonnal megkaphat. Ismétlem, azonnal.
Gyomrom kissé görcsbe rándult arra a gondolatra, ami eztán következik. Nem is tudom, mi ütött belém. Csak az az elmélet visszhangzott a fejemben, hogy a nők egyenjogúak, A NŐK IGENIS EGYENJOGÚAK. Így, mielőtt még jobban átfontolhattam volna a következő lépéssorozatomat, közelebb hajoltam hozzá, és finoman megcsókoltam.  
Nem éreztem bűntudatot. Ha mi, nők valóban egyforma jogokkal rendelkezünk, akkor simán kezdeményezhetünk is, nem igaz? Kiszemeltünk pedig végképp nem fog megrémülni. Ááá, dehogy...
Leeresztettem a lábaimat, kezeimet pedig még mindig a tarkója mögött pihentettem, mikor hangokat hallottam. Pár táborlakó kikölcsönözhette a csónakot, mert éreztem, miként csapódnak az általuk gerjesztett hullámok a testemnek.
- Ne haragudj! - Hebegtem mélyen a szemeibe pislogva, s közelebb hajoltam hozzá, hogy a fülébe suttogjam: - Ne hidd, hogy nem akarlak! Csak nem itt és... - hatásszünet - és nem most. - Fejemmel a viháncoló csónakázok felé böktem, és csak remélni mertem, hogy megérti, miről beszélek.

Szerintem mi nem lettünk volna ennyire jóban, ha nem vagyok Poszeidon fia, főleg azért mert az első ébren töltött napomon a táborban laposea vert volna és ez minden további folytatásnak gátat állított volna, bár ki tudja, már soha nem fog kiderülni. Végülis így alakult, és azt hiszem, hogy mindenki így jár a legjobban, legalábbis én biztosan, hiszen én vagyok most ebben a helyzetben Annabeth ölelő combjai között. A bennem élő kamasz fiú, szinte tombolt a látánytól és az érzéstől.
Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magamat, hiszen ágyékomnak feszülő alsó része nem kis örömöt váltott ki a testemben és ezt bizonyos jelek elkezdték a tudtára adni így kicsit feljebb emeltem Beth-t , hogy ne érezze annyira, csak ekkor meg mellső domborulatai kerültek szemmagasságba. 
-Nem én loptam el.-mondtam megvonva a vállamat, nem mintha nem lett volna végig velem az Olümposzra vezető úton.
Finoman értem a bőréhez és éreztem, hogy nem vagyok neki sem közömbös, így nyugodtan folytattam.
-El is fáradtál.-nevettem és vigyorogva figyeltem az arcát , amikor rámöltötte a nyelvét. Vigyorogva hallgattam önelégült mondandóját, miközben a kezem még mindig a fenekén volt.
-Jó ez jogos.. tudod ők fullos csajok, csak én jobban bírom az eszes nőket..-néztem végig rajta. Megpusziltam a szája sarkánál.
-Meg ha valaki látott már téged bikiniben.. hát más lány már nem ér fel ezzel a látvánnyal igazán.-mondtam vigyorogva. Amit mondtam azt komolyan is gondoltam. Nem tudok más lányra nézni, mert mindenkit Beth-hez hasonlítgatok és állandóan vele lógok, így a lányok szempontjából szinte teljesen megközelíthetetlen vagyok. Egyébként is Beth volt az a lány , aki az első napomon is nyugodt lélekkel rugott seggbe, persze utána kis atyai segítséggel lenyomtam, de Ő nem félt nekemjönni csak azért mert letörhet a körme.
Okos , szép , tehetséges és még el is visel.. mi kell még? Nekem semmi.
Amikor beletúrt a hajamba kicsit lejjebb engedtem a csípőjét és így már számára is teljesen egyértelűvé válhatott, hogy milyen hatással van rám és mennyire felkorbácsolta vágyaimat az irányába.
A lehető legközelebb húztam magamhoz, de a szemeit figyeltem miközben jobb kezemmel a fenekéről az érzékeny pontjára váltottam. Finoman simogatni kezdtem.
Mondhatjuk úgy is, hogy kezdtem elveszíteni a fejemet, de egyenlőre óvatos voltam, mert nem tudtam meddig mehetek el nála és , hogy egyáltalán akarja-e ezt az egészet vagy muszáj leszek leakadni a témáról.

Don’t wait.
The time will never be just right.
•  •  •

Elmosolyodtam arra a gondolatra, higy vajon igaz-e, miszerint, ha nem lenne Poszeidón fia, nem is barátkoztam voltam vele, sőt, nem is tiszteltem volna meg egy sima hellóval sem. Heh, valóban igaz volna? Nem, biztosan nem, hisz Luke-kal is egész jól kijöttünk, pedig ő csak Hermész fia. S azóta is tartottam vele a kapcsolatot, mikor ez végérvényesen is bebizonyosodott. Ugyanakkor ott volt Thália, aki kétségkívül Zeusz lánya, mégsem ezért ismerkedtem vele össze vele és lettünk legjobb barátnők. Az igazság az, hogy én mindenkivel jóban vagyok - már amennyire ez tőlem kitelik. A későbbiekben pedig a cselekedeteik alapján ítélem meg, hogy érdemesek-e a figyelmemre. Ez főleg amiatt  van, hogy nehezen nyílok meg bizonyos emberek előtt. Szóval alaptalan a vád! Végtére is, van egy kecske haverom is, amit kevesek mondhatnak el magukról, nem igaz?
- Micsodaa? - Megilletődöttséget tettettem, s mellkasomra helyeztem bal kezemet azt jelezvén, ezt még te sem gondolhattad komolyan. - Ez nem igaz! - Szemem az égre emeltem, mutatóujjam pedig ajkaimra helyeztem, miközben az emlékeim közt turkáltam.
- Talán akkor nem barátkoztam volna veled, ha nem keveredtél volna össze a Minotaurusszal és  nem vádolt volna meg téged az a bizonyos szörny az első napodon, hogy elloptad Zeusz villámát. Hiába, - vontam meg a vállaimat -, érdekesnek tűntél!

Nem hátráltam el tőle akkor sem, amikor kezei lejjebb csúsztak. Kellett volna? Meglehet, de olyan kényelmesen helyezkedtem el, hogy nem akartam megbolygatni ezt a helyzetet. Különben meg, egészen élveztem.
Megvontam a vállam, amikor azt, mondta, megfulladtam volna. Majd mielőtt még bármit mondhattam volna, közelebb hajolt hozzám és ajkai összecuppantak a nyakammal. Szemeim becsuktam; csak ki akartam élvezni a pillanatot, amit igyekeztem nem elrontani azzal, hogy megszólalok.
Bőrömön hideg futkosott minden egyes érintése nyomán, majd még közelebb húzott magához, így összesimult a testünk. Minden egyes porcikám beleremegett, ahogy lehelete a bőröm felszínét súrolta, szívem pedig hangosan kalapált, s újra érezni véltem azokat a bizonyos bogarakat a hasamban.
- Ha elfáradok, mi? - Elvigyorodtam, de nem tudtam ellenállni annak a kísértésnek, hogy kiöltsem rá a nyelvem, mint egy kisiskolás fruska, így hát megtettem.

Különösen hatottak rám a szavai, amikor azt mondta, hogy van az, hogy még nem cserkésztem be, illetve nem cserkészett be egyetlen táborlakó sem. Az az igazság, hogy ezen még csak nem is gondolkodtam el sohasem. Ez a dolog olyan, amit nem érdemes erőltetni. Előbb-utóbb úgyis mindenki megtalálja a hozzá illő személyt. Viszont, ha valaki mindenáron akar maga mellé szerezni valakit, akkor az bizony nem fog tovább tartani egy, esetleg két hónapnál. Az én esetem ez talán kicsit más. Én sokkal inkább el voltam foglalva a "világ megmentésével", mintsem azzal, hogy bepasizzak. Különben sem tudnám elképzelni magam egyetlen itteni félistennel sem. Kivéve persze Percy-t...
- Talán mert még nem hatnak Ámor felém célzott nyilai? - Tettem fel, ami inkább kérdésnek hangzott, mintsem egy normális válasznak.
- Különben meg, te is éppúgy feltehetnéd magadnak ezt a kérdést. Például, itt vannak azok a cukcsi-szupcsi szőke cicák, akik már alig várják, hogy dorombolásra késztesd őket. - Vigyor ült ki az arcomon, amikor arra gondoltam, milyen átkozottul nevetségesen nézne ki az egyik Aphrodité félistennővel. Ugyanakkor némi féltékenység is lappangott bennem.
Egyik kezemmel hátulról beletúrtam a hajába, míg a másikkal a tarkóját cirógattam.

Nem hittem volna, hogy a bölcsesség istennője ennyire naív legyen, hogy azt hiszi , hogy van esélye ellenem a vízben, de végülis lehet, hogy pont ezért választotta ezt, hogy utolérjem őt. Egyszer láttam egy képet egy kakas megy egy tyúk volt rajta.. a tyúk gondolkozott , hogy mit tegyen mert a kakas kergette... „Ha elfutok prűdnek hisz, ha megállok a lotyónak....inkább csak megbotlok”
Esélyes , hogy pontosan ugyanez járt Annabeth fejében , amikor pont úszásban akart lenyomni, még Ő sem gondolhatta komolyan, de így legalább nem adta meg magát önként és nem is kéreti magát az idők végezetéig. Nem volt rossz trükk, és még a többiek szeme elől is eltüntünk.
Rá akartam ijeszteni , nem akartam egyből utolérni és az az igazság, hogy én is ki akartam kerülni a kiváncsi szempárok köréből, amiről végül Beth gondoskodott.
Gyorsan tempóztam utána, csak éppen a víz alatt, és amíg odalent várakoztam , alulról figyelve őt, folyamatosan erőt kellett magamban gyűjtenem ahhoz, hogy amikor végre karjaim közé foghatom szóra is bírjam nyitni a számat. Nem akartam tovább húzni az időt, hiszen várhattam meg amíg kiúszik a partra és engem sehol sem talál, így inkább felkészültem minden eshetőségre és lerántottam magamhoz. Először azt hittem megöl, csak magasságomból és súlyomból adódóan még le bírtam fogni, de hősiesen kűzdött, ezt azért elismerem. Viszont elöbb fulladt volna meg , mint mielőtt kiszabadult volna.
Végül felrúgtam magunkat a felszínre, mert féltem, hogy elájul vagy megfullad. Halkan felnevettem mérgelődésén.
-Ha nem az lennék szóba sem álltál volna velem.-mondtam nevetve miközben az arcát figyeltem és a lábai közé helyezkedtem. Meglepően készségesen hagyta, de végülis ez volt a cél. Amikor átkerolta a nyakamat nekem a kezem a derekáról kicsit lejjebb csúszott a fenekére.
-Elöbb megfulladtál volna.-vontam meg a vállamat nevetve. Azért vagyok erősebb nála, mert magasabb is vagyok és ez súlybeli fölényt is jelent.
Közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat a nyakára tapasztottam.
-Azt hiszed, hogy egy percig is le voltam maradva? Alulról követtelek. Mozogni akartál, gondoltam menj annyit amennyit szeretnél és majd elkaplak , ha elfáradsz..-jelent meg egy gonosz vigyor az arcomon miközben közelebb húztam magamhoz a felsőtestét is , és így a mellkasa és annak minden domborulata hozzám simult.
-Mondcsak. Hogy lehet az, hogy a logika és bölcsesség istennője nem jár senkivel?-kérdeztem mosolyogva majd olyan közel hajoltam az arcához, hogy élezzem a szuszogását a vizes arcbőrömön.

Don’t wait.
The time will never be just right.
•  •  •

Még sosem figyeltem meg különösképpen, mekkora erő szorult a tengerbe, a vízbe; hogy mily könnyedén tud eltüntetni az útjából dolgokat. Lenyűgöző! Néha ugyan el szoktam látogatni a partra. Főleg éjjel, amikor már a legtöbb félisten s táborvezető a maga helyén nyugovóra tért. Csak a tenger morajlásának s a szelek susogásának koncertjét lehetett hallani. Éppen e miatt nyújtott ez a közeg tökéletes biztosítékat arra, hogy kiszellőztessem a fejem, s hogy újra átgondoljak egy-két problémás gondolatot. El sem tudnád hinni, milyen erővel töltött fel ez a hely, amikor legelőször idekerültem, én pedig nem tudtam aludni az engem ért traumák, illetve sokkhelyzetek miatt.

Lábaimmal s kezeimmel könnyed mozdulatokat végezve tartottam fenn magam a felszínen. Jóllehet, vissza kellett volna fordulnom, hisz ez az egész helyzet olyan reménytelennek tűnt, s bevallom, egy kicsit fáztam is. Ez utóbbit, mármint hogy kissé lehűlt a levegő, nem is vettem észre. Csupán akkor tűnt fel, mikor a fogaim összekoccantak és libabőrössé váltam.
Lehorgasztott ajkakkal elhatároztam, ideje lenne visszavonulót fújnom, közben pedig azon agyaltam, mit mondjak Percy-nek (feltéve, ha még itt van, s nem hagyta el az Államokat).
"Majd elhülyéskedem a dolgot! Végtére is, simán át lehet alakítani ezt az egészet egy balul elsült viccé. Az pedig köztudott, hogy a nevetés oldja a feszültséget, szóval csak nyugi! Minden simán fog menni!" - csillapítottam a bennem felmerülő aggodalmat. Ostoba voltam, tény, de ez még nem ok arra, hogy öngyilkosságot kellene elkövetnem a tetteim miatt. Hibázni félisteni dolog, ha jól tudom.
Megfordultam. Próbáltam egy kezdőlöketet produkálni a víz felszíne alatt, de nem ment. Valaki megfogta a lábam. VALAKI MEGFOGTA A LÁBAM!
"Rendben, semmi gond! Nem kell bepánikolni! Minden a legnagyon rendb..." - De ekkor már késő volt. Lehúztak a víz alá.
A szívem kihagyott pár ütemet. Megijedtem, s megpróbáltam szabadulni fogva tartóm karmai közül azáltal, hogy bevetem a legcselesebb női praktikát: üss-rúgj-tépj-kapálódz. Zeuszra mondom, ennél jobb taktikát az ilyen esetekben a legjobb alkalmazni! A végén pedig talán elérheted a kívánt eredményt, s nem fognak veled többé cicózni. Ah, ha az emberek fele annyira ésszerűek lennének, megspórolnának egy csomó pénzt, mintsem kidobják azt a legkülönfélébb önvédelmi órákra. Hogyan legyünk csúcs szuper Bruce Lee-k két hét alatt... heh, na persze! Esetleg két-három év alatt.
Próbáltam alkalmazni a híres módszeremet, de nem sikerült. A kezemet is megfogták. Csodálatos! Úgy tűnik olyan valakivel, esetleg valakikkel van dolgom, akik tisztában vannak minden egyes lépésemmel.
"Talán Poszeidón lesz az" - suhant át az agyamon. - "Valószínűleg megelégelte a tétlenségemet a dolgok előrelendítése miatt, vagy hogy 'maga alává' tettem a fiát. Ez persze teljesen ésszerű lenne."
Lecsillapodtam. Nem rugdalóztam, s már nem is kapálóztam, hogy kiszabaduljak fogva tartóm szorításából. Ezt talán ő is megérezte, mert kezei immáron nem tartották fogságban az enyémet, hanem a derekamra vándorolt. Ismerős volt az érintése, s kitisztult fejjel csak egy személyre tudtam fókuszálni. Percy.
Felrúgott bennünket a felszínre, én pedig friss oxigénnel telítettem meg tüdőmet.
- Persze, de csak mert a főisten fia vagy! Különben soha sem értél volna utol. De nem ám! - Elmosolyodtam, majd inkább csak magam elé motyogva hozzátettem: - Megállíthatatlan vagyok.
Még mindig kába voltam, így mélyeket szippantottam a levegőből, hogy az agyam is elegendő oxigénhez jusson.
"Utánamjött." - Még inkább elmosolyodtam. Akkor ezek szerint semmi okom volt az aggodalomra. Heh, megmondtam...
Közelebb húzott magamhoz, engem pedig úgy helyezett, hogy combjaimmal közrezárjam az oldalát, háta mögött pedig összekulcsoltam a bokámat. Nem akartam elszakadni tőle. Igazából azt sem bántam volna, ha végleg így maradnánk.
Rá szerettem volna hajtani fejem vállára, s magamhoz ölelni, de ellenálltam a kísértésnek, és végül nem tettem semmilyen ostobaságot. Ehelyett a kézfejeimet összekulcsoltam a tarkója mögött, hogy még kényelmesebben elhelyezkedjek.
- Hogy én? Pánikolni?! Ugyan, kérlek! Ura voltam a helyzetnek! Nem tudom, észre vetted-e, kedves Hínáragyú, de már majdnem kiszabadultam a szorításodból - vigyorogtam.
- Különben meg, mit tartott eddig? Nem gondolod, hogy kezdesz egy kicsit berozsdásodni?

Nem titkolhatom örökké, hogy mit is érzek iránta, de nem éreztem úgy, hogy máris eljött volna az ideje annak, hogy vallomásra nyissam a számat, inkább csak sodródni akartam a dolgokkal és egyenlőre ez volt a lehető legjobb megoldás. Grover is eléggé kiakadna, ha megtudná, hogy összejövünk , hiszen véleménye szerint neki úgyis elöbb lesz barátnője , mint nekem. Persze ez sosem tartana vissza, ha úgy alakulnának a dolgaink Annabeth, már ha egyáltalán így lesz. Zavarbajött tőlem, és ilyet még nem nagyon láttam tőle és ez meglepett egy kissé ,csak nem jelent meg az arcomon. A Grover félékkel ellentétben engem nem csábítottak a cicababák, pedig nem egyszer lehetett volna rájuk esélyem, főleg a kalandjaink után, csak valamiféle ellenszenvet váltottam ki belőlük azzal, hogy egyikőjük sem jött szóba nálam.
Mosolyogva figyeltem az arcát és amikor keze a mellkasomra siklott akaratlanul is befeszítettem az izmaimat, hogy még véletlenül se okozhassak neki csalódást és ugyan eltünt a vigyor az arcomról, de belül fantasztikusan éreztem magamat. Hirtelen tünt el előlem és már szaladt is a víz felé én meg csak pislogtam utána, ezt még szerintem Ő sem gondolhatta teljesen komolyan, hogy majd pont a vízben fog lehagyni. Hagytam, hogy ússzon és kicsit kifáradjon, hiszen nem jelent problémát majd utolérni bármilyen messzire is megy.
Amint elkezdtek eltűnni a körvonalai a tenger habjai között kényelmesen sétáltam ba a vízbe , és amikor a derekamig ért a víz bebuktam a víztükör alá. A hullámok rezgéseiből ítélve viszonylag messzire mehetett, de tudtam, hogy merre fog sodródni, így be tudtam lőni , hogy merre lehet. Nem siettem, csak kényelmesen tempóztam utána a víz alatt, had pánikoljon egy kicsit. Hamarrátaláltam a két vékony lábra ami könnyedén tartotta fent Annabeth sportos testét. Pár percig csak figyeltem majd közelebb löktem magam hozzá, elkaptam a bokáját és lerántottam a víz alá.
Kicsit megijedtem, hogy meg fog ütni, hiszen Beth-től ez normális válasz ha megjesztik így gyorsan lefogtam a kezét is. Amikor biztonságban érztem magamat elengedtem a kezét és helyette a derekára csúsztattam a kezemet és felrúgtam magunkat a felszínre, mert én ugyan nem igényeltem az oxigént, de Ő igen.
Amikor felértünk a felszínre elvigyorodtam.
-Azt hiszem elkaptalak.-mondtam az arcát figyelve, miközben a derekáról a combjára csúsztattam a kezemet és felhúztam a lábait az oldalamhoz, hogy a lábai között legyen majd visszacsúsztattam a kezemet a derekára. Olyan örvényt hoztam magunk köré, ami könnyedén tartott fent és még csak kapálóznom sem kellett.
-Remélem legalább pánikoltál.-nevettem miközben a szemeit figyeltem. Közelebb hajoltam hozzá, de nem vettem le róla a szememet.

Don’t wait.
The time will never be just right.
•  •  •

Egyik lábamról a másikra nehezedtem, bal karomat a csípőmre helyeztem és kissé oldalra biccentettem a fejem. Nem akartam, hogy lássa, mennyire zavarba jövök a bókjaitól. Még nem! Tudom, egyszer muszáj lesz beszélnünk erről a dologról. Nekem feltétlenül szükségem lenne arra, hogy kerek-perec, mindenféle köntörfalazás nélkül elmondjam neki az éveken át érlelődött érzéseket, melyek a szívemre nehezedtek. És hogy mit is várhatnék majd ezt követően? Nos, ha szerencsém van, akkor nem ijed meg, s nem fog fejvesztve és őrjöngve sikoltozni. Ah, mégis ki akarna olyannal randizni, mint amilyen én vagyok? Egy okostojással, ahogy ő is fogalmazott?! A legtöbb pasi az olyan nőkre gerjed, mint amilyenek az Aphrodité lányok: szőkített, kitömött libák, akik belül tök sötétek, míg kívül húsz kilónyi vakolat van rajtuk, nem is beszélve a csillogó ékszerekről, melyek hatására a napra lehet nézni, de rájuk nem.

Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim.
"Megmozgathatlak!" - visszhangzott az elmémben. Gyomrom alig érezhetően ugyan, de görcsbe rándult; mintha ezernyi pillangó szorult volna a testem belsejébe. Különös...
Vártam s némán álltam, miközben azon gondolkodtam, milyen tevékenységgel állhatnék elő. Szemeimmel immáron a tenger kékjét pásztáztam, mikor hirtelen eszembe ötlött!
Közelebb mentem hozzá. Olyannyira közel álltam meg előtte, hogy alig észrevehető távolság volt közöttünk. Mélyen a szemeibe néztem  és elmosolyodtam. Bal kezem végig húztam izmos mellkasán, majd pár másodpercig hagytam, hogy magával ragadjon bennünket a pillanat, mikor kinyögtem:
- Kapj el, ha tudsz! - harsogtam kissé kábán; még mindig az előzőek hatása alatt voltam. Viszont, ha minden jól alakul, akkor tudtam magamnak némi időt szerezni, míg beúszok a tengerbe. Az elterelő hadműveletem bizonyára jól alakult, bár lehet, hogy ostobaság volt ezzel előhozakodnom. Végtére is, egy főisten fiát hívtam ki magam ellen. Ráadásul nem is akármelyiket! Ugyan kérlek, az elég könnyű falat lett volna nekem! Egyből a vizek urának utódjával kell versengenem. Igaz, jó úszó vagyok, de Percy-nél nem jobb. Mindegy, engem különben sem abból a fából faragtak, hogy egy ilyen kis "semmiség" eltántorítson. Az meg már más tészta, hogy mihez kezdek, mikor végül utolér. Már, ha egyáltalán utánam jön.

Olyan gyorsan úsztam, amennyire csak tőlem telt. Már vagy ötven méternyire benn voltam a partról, mikor kicsit gyanús lett, hogy nem hallok semmit. Semmit! Se a madarak csicsergését, a táborlakók cseverészését vagy azt, hogy például Percy úszik mögöttem.
"Tudtam! Tudtam, tudtam tudtam! Oh, hogy is lehettem olyan naiv, mikor azt képzeltem, talán utánam jön. Valószínűleg megrémítettem. Igen, az a kis közjáték valóban ostobaság volt most, hogy így visszagondolok rá. Ah, nem igazán szeretnék a szeme elé kerülni e miatt a cselekedetem miatt. Inkább elszökök innen. Végtére is, egyszer már bevállt..." - suhant át az agyamon, majd folytattam - "... de mi lenne akkor, ha kimagyaráznám magam, s azt mondanám: Ugyan kérlek, ez csak egy csel volt. EGY CSEL! Semmi több!"
Nem úsztam tovább. Csak lebegtem, s hagytam, hogy a hullámok az arcomba mossák a sós vizet. Még mindig értetlenül néztem magam elé, amikor azon kaptam magam, hogy valósággal szuszogok. Gombóc nőtt a torkomban, és már a sírás szélén álltam, mikor a keményebb énem megszólalt bensőmben:
"Ez az, Annabeth, ez az! Játszd csak el a megsértett kislányt! Mintha nem lenne így is elég bajod!"
Igaza van. Így egy mély levegőt véve lenyugtattam magam, s hallgattam, mily erővel próbálja a víz az uralma alá hajtani a hatalmas sziklákat.

Talán utoljára élvezhetjük ki így a késő nyár adta lehetőségeket az ősz előtt, ami már igencsak kopogtatott az ablakokon és a fákat is már vöröses, barnás árnyalatokba öltöztette, mint egy jól megkomponált mesterművet.
A hidegbe sokkal nehezebb lesz majd edzeni is és onnan nincs kibúvó, ami megmentene a megfagyástól sok hajnali órán.
Az ilyen szabadnapokon , mint a mai sokszor éreztem magam kissé haszontalannak és lényegtelennek. A megszokott korai kelés miatt ma is sokáig vergődte még a párnáim között az édes álom reményében, de nekem is be kellett látnom, hogy erre pillanatnyilag teljesen képtelen vagyok főleg a fény, de még inkább a tenger morajlása miatt ami egyre nagyobb vágyat ébresztett a szívemben, hogy a megtervezett egész napos alvásom helyett mégiscsak kimozduljak.
Az út a partig enyhén porzott, körülbelül 2 hete volt az utolsó eső, így nem is lehetett mást várni. Néhány szárnyas ló már az eget szelte , mindegyiknek volt lovas a hátán kivéve az utolsó csikóén. Szivetmelengető látványt nyújtott, ahogyan az édesanyja után igyekszik, de nem elég nagyok még a szárnyai, sőt kimondottan csámpásak.
Amint leértem a partra olyan érzésem támadt, mintha éppen hazaértem volna. A fehér tetejű hullámok szinte egyből maguk közé csábítottak. Hihetetlenül megnyugtató érzés volt, csak úgy ringatózni a tenger lüktetésével, érezni azt a hihetetlen erőt, miközben mégis gyengéd maradt velem. A sós víz nem zavarta a szememet. Sosem zavarta és mostmár legalább nem csodálkozok ezen úgy, mint ahogyan kiskoromba tettem, hiszen számomra olyan volt a tenger mint az édesvíz, míg más nyerekek sírva rohantak ki az édesanyjukhoz, hogy csípi a szemüket.
Nem akartam az egész napot ringatózva tölteni , ugyan megnyugtató érzés volt, de így is fölöslegesnek érezném magamat. Helyette sokkal célravezetőbb megkeresni Beth-éket hátha van valami ötletük, hogy mivel üssük el a mai napunkat, bár leginkább csak Beth-re számíthattam, hiszen Grovernek rutinszerű stratégiája volt az ilyen napokra, ami nem jelentett mást, mint az egész napos csajozást.
Amint kiléptem a vízből a meleg homok rátapadt a talpamra. Beth már a parton álldogált. Mekkora mázlim van, nem kell keresgélnem és kirángatnom a könyvei közül, mint egy rossz gyerek, hogy velem is foglalkozzon.
-Benne vagyok. Megmozgathatlak.-néztem végig rajta majd egy vigyor jelent meg az arcomon és az csak még jobban kiszélesedett, amikor elpirult a bókomtól.
Mostanában elég jó kondiban voltam, nem nagyon sérültem le így elég büszke voltam magamra, amikor a tekintete rajtam időzött. Egyenlőre ennek nem akartam nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mert lehet , hogy csak azon gondolkozott, hogy a következő csapatjátékon lehetünk együtt, most hogy már így nézek ki.
A következő kérdésén kicsit elgondolkoztam és a tengerre pillantottam. Nem tudom mennyi ideig lehettem odalent.
-Fogjuk rá.-vontam meg a vállamat végül, ebből úgy is tudni fogja, hogy még csak lövésem sincs.
-Milyen mozgásra gondoltam?-néztem rá nagy szemekkel és még mindig azzal a mosollyal az arcomon.

Don’t wait.
The time will never be just right.
•  •  •

A késő nyári szellő mohón játszadozott az eperbokrokkal; mintha ki szeretné használni az utolsó pillanatokat, mielőtt még végleg beköszöntene a rossz idő.  Útja során fel-felkapott pár elsárgult levelet, s tovavitte. Szememet becsukva, s lábamat magam alá húzva hallgattam a közeli tenger morajlását, a méhek zümmögését, ahogy kétségbeesetten keresnek táplálékot a földre hullt gyümölcsmaradványok közt, ujjaimmal pedig doboltam a térdemen egy általam elképzelt aláfestőzenére. Imádom ezt az időszakot! Ilyenkor minden nyugodt és színes.
Kinyitva a szemem a matekkönyvre tévedt a tekintetem. Már el is felejtettem, miért jöttem ki ide. Igazából csak egy nyugodt kis helyet kerestem, ahol letelepedhetek, s belevethetem a számok nyújtotta élvezetekbe. De valamiért képtelen voltam odafigyelni az összefüggésekre, s most mintha az egész egy nagy kavalkádnak tűnne. Ez főleg a partról felszűrődő hangos csevejek, s az annál is hangosabb kacajoknak köszönhető - nem is beszélve a táj szépségéről. Így hát gondolkodás nélkül becsaptam a könyvem, majd felpattanva a bungalónk felé siettem, hogy én is kihasználjam ezt a gyönyörű napot, és megmártózzak a tenger vizében.

Benyitottam az ajtón, ami nyikorogva kinyílt. Senki sem volt odabenn. Ami azt illeti, jóformán sehol sem volt senki. Jó, ez talán kicsit túlzás, mert idefele jövet találkoztam néhány félistennel, kik a Nagy Ház teraszán üldögéltek, míg páran az arénában csiszolták tökéletesre a kardforgatói tehetségüket, de hát akkor is.
A komódom legaljáról előhalásztam egy sötétkék bikinit, majd ledobva a ruháimat, átvetkőztem, és egy széles mosollyal az arcomon elindultam a tengerhez.
A szívem vadul kalapált arra a gondolatra, hogy talán összefutok Percy-vel is. Erre ráeszmélvén egy pillanatra megtorpantam, s az egyik bungaló ablakára sandítottam, ahonnan visszamosolygott a tükörképem. Szétengedtem a lófarkamat, s kezemmel beletúrtam a hajamba egy normális összképre való törekvés érdekében, majd továbbindultam.
- Hééé! - Visszhangzott mögöttem, ami, nos, kissé mekegésnek hallatszott; majd a szavakat hangos patadobogás követte, s még csak meg sem kellett fordulnom ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla, Grover az.
Mikor mellém jött elmotyogtam neki egy sziát.
- A partra mész te is, igaz? - kérdezte, mire válaszul bólintottam. Így az utam hátralévő részét vele tettem meg. Váltottunk még néhány szót a legközelebbi zászlóvadászatról, elmeséltem neki a legújabb győztes taktikámat -amit rest lennék nem alkalmazni.

A legtöbb táborlakó - főleg a lányok - csak a part szélén heverészett és csacsogott, néhányan pedig bemerészkedtek a habok közé. Érdekes, én teljesen abban a tudatban voltam, hogy zsúfolásig lesz a part héroszokkal, de úgy tűnik, a legtöbben még mindig alusszák az igazak álmát. Valószínűleg én is ugyanezt tettem volna, ha nem lennék hozzászokva a koránkeléshez, fáradtság ide vagy oda.
Szememmel az emberek között pásztáztam abban reménykedve, hogy megtalálom a főisten fiát. Valószínűleg túlságosan is belemélyedtem, mert arra kaptam fel a fejem, hogy Grover elhadart mellettem valamit, s már futott is az ő hőn imádott Aphrodité cicababáihoz.
- Hé, eltakarod a napot! - förmedt rám valamelyik táborlakó, s továbbindultam a vízhez.
A strandpapucsomat levettem, a törölközőt pedig ledobtam magam mellé, s összefont karokkal a vizet pásztáztam, midőn a habokból Percy bukkant elő.
- Hínáragyú, - vágtam oda egy hatalmas mosollyal az arcomon -, gondoltam megmozgatom kicsit az izmaimat.
Éreztem, ahogy vér szökik az arcomba, mikor bókolt nekem, a szívem pedig még gyorsabban vert. Így csak ennyit tudtam kinyögni:
- Öhm... köszi!
Tekintetem a víztől csillogó izmaira vándorolt, majd azon kaptam magam, hogy őt bámulom. Fejemet kissé megrázva próbáltam elterelni a figyelmemet; a szemeibe néztem. Oh, azok a vakítóan kék szemek...
- Már régóta itt vagy? - kérdeztem.

Szabadnap. Végre. Elértük a hét legutolsó napját, amikor nem volt edzésünk, hanem pihenhettünk egy kicsit. Ennek az egésznek viszont az a nagy hátulütője volt, hogy holnap egy igencsak érdekes kihívás vár ránk, amiről senkisem hajlandó elárulni semmit, így nem igazán tudom, hogy hogyan készüljek, de igyekszem bízni magamban. Úgy döntöttem, hogy a mai napomat a víz közelében töltöm és elég nagy esélyem van rá, hogy Beth-ék is így gondolkoznak majd, hiszen Grovernek elég nagy gyengéi a bikinis lányok és az ifjú Aphrodite lányok előszeretettel időznek a napfényben úszó parton. Félig kecske barátom valószínüleg hamarosan elő fog kerülni, hiszen elég jó itt a felhozatal.
A kunyhómból kilépve , mindenhol felszabadul arcokat láttam, senki nem futott, mindenki kiphentnek tünt, hiszen ez volt a hét egyetlen napja, amikor nem kellett korán kelnünk. Sok kunyhó ajtaja még zárva volt, jelezve hogy nagy valószínűséggel a lakói a nap folyamán az alváson kívül mást nem terveztek. Lesétáltam a tó partrája, hol aránylag sok ember napozott illetve fürdőtt. Ledobtam a törölközőmet meg a pólómat és a hűvős vízbe sétáltam, hogy megmártózzak benne.
A víz könnyedén nyelte el testemet és amikor már a derekamig ért belemerültem.  Egészen feltöltött energiával, ahogyan eggyé válhattam a vízzel. Hosszú perceken át hagytam, hogy csak lebegjek és a víz körülöleljen. Pár perc meditáció után feljöttem a felszínre. Egészen besodródtam, így visszabuktam a víz alá és kiúsztam a partra. Amikor feljöttem a víz alól láttam , hogy a törölközőm mellett egy lány várakozik ráadásul nem is akárki. Hátrasimítottam a hajamat, hogy ne lógjon az arcomba majd kisétáltam a vízből , egyenesen Annabeth-hez.
-Na mi van okostojás?-néztem rá és felvettem a törölközőmet a földről. Kicsit megtöröltem az arcomat. Már éppen meg akartam kérdezni, hogy Grover-t hol hagyta, amikor a fiatal szatír lelkes léptekkel kocogott el a háta mögött egyenesen a szerelem istennőjének lányaihoz. Mindegyiknek vitt egy üdítőit. Valamelyiket már csak be tudja fűzni, ha már ennyire körülrajongja őket. Halkan felnevettem, majd újra az előttem ellá lányra pillantottam.
-Nem is tudtam, hogy ennyire jól nézel ki bikiniben.-bólintottam elismerően majd felnevettem. Végigfuttattam rajta a tekintetemet, ahogy egyre idősödünk és egyre több időt töltünk együtt úgy növekszik az érdeklődésem is Annabeth irányába, csak soha nem mertem tenni bármilyen lépést az irányába, mert nem akarom tönkretenni a barátságunkat, hiszen ha visszautasít, akkor eléggé kellemetlen lenne a további együttlét és Grover is állandóan szivatna, hogy mekkora szerencsétlen vagyok, ahhoz képest, hogy egy főisten gyereke vagyok.